2011. március 8., kedd

Az esküvői fotózás történelme - Avagy „ahogy a dolgok idáig fajultak” című tanmese.


Nem véletlen, hogy az esküvői fotózás szinte egyidejű a kamera születésével, hiszen ez a nap mindig nagyon fontos szerepet töltött be az emberek életében.
Ha szeretnénk áttekinteni, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a XIX. század közepe-vége, vagy a XX. század eleje óta az esküvői fényképezés, hogyan változott a fotózás stílusa, elég ha leporoljuk a családi albumot és megnézzük szüleink, nagyszüleink, esetleg dédszüleink esküvői felvételét.
Tény, hogy született pár kiváló klasszikus felvétel, de szembetűnő, hogy a legtöbbje ezeknek híján van az érzelemnek, általában inkább néhány elegáns és gondosan kitalált pózba állított menyasszonyt és vőlegényt látunk, akik mereven néznek a kamerába életük legfontosabb napján.

De… Tempora mutantur… Az idők változnak (és az esküvőfotózás stílusa is – ahogy a művelt latinosok mondják), azonban egy dolog biztosan nem: miközben nézegetjük ezeket a régi családi felvételeket, megérint a múlt. Jól esik látni és újra átélni őket.
Ilyen az ember, szereti, ha élete legfontosabb pillanatait megörökítik, hogy a képek időt állóan elmondják azokat a szavakat és kifejezzék azokat az érzelmeket helyette, amiket ő képtelen megfogalmazni.
Ez az esküvői fotós hatalmas felelőssége és kihívása: hogy maradéktalanul beváltsa a hozzá fűzött reményeket.

De vessünk csak egy pillantást a stílusokra és trendekre.
Talán mondhatjuk, hogy az egyik sarokpontja volt a stílusok változásának Robert Doisneau: La Stricte Intimité (Szigorú intimitás) című fényképe, ahol egy friss házaspár látható, akik esküvőjük után egy kávéházba sétálnak éppen. Ez a fénykép mindenképpen hozzájárult a kortárs stílusok születéséhez, hiszen bármelyik modern portfolió részeként el tudnánk képzelni, annak ellenére, hogy 1945-ben készült.
Egy másik fontos képet szeretnék említeni és ez nem más, mint ifj. John Kennedy és Caroline Bissett nászán készült elkapott fénykép, mikor a kis kápolnából – ahol a zártkörű ceremónia zajlott – éppen kisétáló ifjú férj megcsókolja felesége kezét.

Ez után a híressé vált felvétel után fordult nagyon sok fotós a fotózsurnalizmus, mint stílus felé, ahol az esküvő, mint szigorúan időrendbe állított történetek láncolata jelent meg egy kívülálló (a fényképész) objektív szemszögéből, dokumentarista stílusban. Magyarul a „mester” nem szól bele semmibe, egyszerűen csak ott van és mindent megörökít. A nyers valóság az, amit a képeken láthatunk újra, nincs „újra kérem az első csókot” és hasonló instruáció. (Báj dö véj ez manapság is nagyon elterjedt irányzat, főleg akkor van nagy előnye, ha az esküvő napján nincs külön időkeret a fotózásra.)

Másik nagyon elterjedt irányzat manapság a kreatív, vagy illusztratív stílus. Ez kicsit az ellentéte az előzőnek, hiszen itt nagyon is van instruálás. Na jó, persze nem a szertartások közepette, de a fényképész itt általában megmondja, hogy milyen beállításokat képzel el, mit tart előnyösnek. Ha ilyen fotókra vagy kíváncsi, akkor lapozd fel bármelyik esküvői magazint, vagy nézd meg néhány „divatos” mester oldalát, rengeteg trend/divat magazinokat idéző képbe fogsz belefutni.

Befejezésül csak annyit, hogy manapság már annyira hozzánőtt a fotós az esküvőhöz, mint Berlusconihoz a botrányok. Nem is nagyon tudjuk elképzelni a kettőt egymás nélkül.
Tehát bármilyen típusú/hangulatú képek tetszenek Neked – akár klasszikus, akár teljesen polgárpukkasztó, vagy trendi – ha megtalálod a Számodra megfelelő fényképészt, akkor később nem fogod megbánni az erre szánt összeget, mert egy rokon, barát, vagy ismerős sem tudja úgy megörökíteni, ahogy egy tapasztalt róka fogja.  (A vén jelzőt direkt nem írtam a róka elé, bebebe!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése